2013. december 10., kedd

Kukk, show, slam, rom

Nem vagyok város, Éjjel-Nappal Budapest, romkocsmatúra
Amint a főcím már jelzi, virtuális romkocsmatúrára invitállak benneteket képek és szövegek segítségével. Lesz itt bőven lehetőség kukkolásra, megkukkolhattok például egy chippendale showt. Aztán jöhet némi slam poetry; itt most annak végeredménye: 2 vers.
A slam és a show, ugye, élő, rögtönzött műfajok. Ti is beszállhattok! Közben némi betekintés az Éjjel-Nappal Budapest egyik jelenetébe. “Nem vagyok város”, mondja — ki is? — miközben Éjjel-Nappal Budapest van. Gyertek velem végig először ezen a rövidke virtuális úton, majd kövessetek a valóságban is! A többit a fantáziátokra bízom…
nemvagyokvaros3
Nem vagyok város
Nem vagyok város: nincs fényem, nincs
kirakatom. Jól mutatok.
Jól mulatok. Pedig
nem hívtatok. Hogy
kerültem ide?
Bármit megtennétek értem; ugye?
Ám legyen! A rajtaütés.
És a kis játék-
feleség? Berendezem, berendezem, berendezem
magam.
És a berendezés marad.
Működöm, mert működtetnek.
Csak működni tudok.
(Nem jelentek semmit.)
Mi hiányzik mégis?
Hiszen külön-külön mind a kettő férfi.
Örökös bűbáj. Bő összevisszaság.
Lassú, könyörtelen.
Jön egy újabb: majdnem tökéletes-
re sikerült. Lenyelem.
Őt is lenyelem.
Ahhoz ő értékes, hogy így
pazarolja magát.
Pedig őt választanám: ha tudná,
hogy őt választanám.
De nem tudja. Holdkóros a drága.
Hiába van teli: Hold nélkül használ-
hatatlan, nem változhat,
nem változtat,
ahogy az acélgolyók forognak: árad,
árad a kék.
Erőszakot tűr csak magán, féltem,
hogy végleg összeáll, és
erőszakot kér.
Egykedvűen nézem
újjászületésem:
(ha megolvasztanám!)
makacs, sűrű, nyávog. Megdolgozták.
Most átmenet.
Most tó: partot keres.
Chippendale
Ráadás!
Chippendale
Állj! Lassan a testtel! Attól – lesz a show: show.
Ha úgy csinálom, az összkép hosszú, forró.
Fejem is van: hogy el ne veszítsem.
Hogy rutinból feszítsek, gyakorlom. Ez show.
Én meg a fő attrakció.
Egy-egy öltánc még belefér; élvezem.
Ahogy ez a sok kis bestia gyilkolja egymást!
És miattam ennyire féltékenyek!
Műsor közben mindig kiszúrok egy jó csajt.
Kezezés nincs. Szem tapiz. Óhaj letud. (Mód rapid.)
Fontos, hogy akivel kezdek, passzoljon az összképemhez.
S attrakcióm hosszú, forró.

nemvagyokvaros2



A kukkoló

Épp ráér és erre jár
Tetszem neki.
Tetszenék, ha észrevenné.
Figyelmeztetem.
Tetszése kegyként reám háramol.

Nem tudtam, hogy női kukkolók is vannak.
Pedig régóta ismerek egyet.
De eddig még nem kukkolt meg.

Neki peep-showban a helye,
ahol kedvére élvezhet
egyedül, tét nélkül.

A részvétel, a részvét
idegen tőle. Jó ő mások rovására
maga, -élvezkedésére.

„Mert én olyan jó vagyok ám:
még az Onkológián is jártam.
Csak hogy lássam.”

Nézi, nézi, élvezi.
Élvezi, hogy nézheti.
Élvezi, hogy élvezhet. És részt

vennie nem kell.
Kukkol drukkol nehogy észre
vegyen valamit,

amit nem kéne.
A jóságot letudja egy óra alatt.
Kiélvezi, szalad-szalad elvei

mentén magát, menteni.
A mentalitást ismerem: elvek, üres
általánosok, koncentrációs

táborok. Beavatkozni?
Csak azt ne. Kivárja, míg mások
nem avatkoznak be.

Nárcizmusa tócsájában úszkál.
Jó nagy. Jókat lubickol.
Ha más is jön, eliszkol.

Titkon élvez, gyűjtöget.
Most épp, férjeket gyűjt, be.
Mert neki nincs, bitorolva

a másokét, birtokolja.
Lopakod- lopva, meri.
Mint befőttet, elteszi.

Mélyhűtője kész
fagyasztott-férj gyűjtemény.
Szüksége, más, férfire nincs,

mirelit nő, elégedett,
magától, ilyen kipihent.
Egójával betölti be

tapasztja, a másét le
hengerli le
apasztja.

Tolul, mint egy gőzhenger. Tolul,
mint egy tank. Egy jó nagyot csönget. Jön.
Kopog a cipő-sarka.

A könyveket, is szereti.
Jön, a példányért. Elteszi.
Aztán átballag az ellen-

felemhez. Közel lakik.
Tőle is begyűjt egyet.
A kezéből ki nem adna, semmit.

Ha egyszer meg-kaparint valamit,
az az övé csak az övé,
gyűjteménye, nő nődögél.

Tollait, tőlem gyűjti be.
Belelop, gyöngybetűibe.
Gyöngysorrá fűz, gyorsan eltűz
velem.

Visel vagyok, ékszere
van, uszoda-bérlete.
Énjében tocsog. Locs-pocs.

Beszél, beszél. Egyfolytában
bombáz. Szavakkal ostromol.
Kóstol, énje kulcslyukán

kukucskál. Nyit a lyuk, zár.
Beleámul, rá nem lát,
se egójára, se rám.

Szólnék volna? - Belém fojtja.
Rá se ránt.
Nem kérdez. Nem reagál.

Én beszélek, ő unja.
Ha végre szóhoz jutok. De nem jutok.
Így ő beszél, én unom.

Bombáz énjével, letámad.
Elönt-eláraszt
a tócsa. Ha érdemes volna,

úsznék benne egyet. De
a medencéje tele.
Vele.

Voyeur-ködik:
énje fölött őrködik. Takarék-
lángon ég. Nem hevül. Nem hevít.

Élteti a megszokott.
Inkább egy kokott!
A kokott adakozó.

Ő viszont jó. Nagyon jó.
Jó bő lére ereszti.
Kavargatja, keveri.

De nem tud mit, kezdeni
vele, elfő, a leve, beleve-
ri magát.

Fallosz-fokon áll.
Mint egy fakanál.
Kavar tovább, nem okul. Az okkult

neki idegen. Megkukkol
most engem.
Máskor mást o-lyan mindegy.

(első megjelenés: Eső, 1999/07, majd kötetemben: Fojtott intenzitással, fojtottan, 2002)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése