2013. március 16., szombat

Verseim közül



Diszkont báj, Gonosz vénasszonyok nyara, Téli zárvány, Átejtettél mesterin, Promenád, Nem sörözünk, Vörös hajszál, virtuális hárem,
Chippendale, Behálózom Kékhalált, Az Operabált megnyitom,
Megrontott fűző panasza, Csupa és csak test.
  
                     
Diszkont báj

Szúr és sárga. Hét az ága.
Böki a szemet.
Penetráns bűz! Fertőtlenítenek.

Semmi cicó! Használt ruhák, kilós
cuccok boltja.
Innen meg át, a kínain túlra

szegénység szín-szaga vezet.
A gumi. Az óvszerhiba.
Használj, dobj, és leszen

bódító illatorgia.
Ájult gyönyörben – vagyon.
Kihúz még egy évadot.

A mutatós szoknya – talán. Ám amint a
szem leszalad, tiszta
sor, hogy harisnyámon tavalyi a minta.

Anyagában csíkos. Mintha
ez volna a márka.
Szalad a szem, csík marad utána.

Gonosz vénasszonyok nyara
 (A kedvéért:) furioso

 Bosszuja hosszura nyúl. A
 véres kardot körülhordja.
 Falkát toboroz ellenem.
 Tukmatúra: ezt nevezem!

 Nyújtja a kéjt hogy lecsapjon.
 Nyúl utánam át, a túlra.
 Liheg a gonosz vénasszony.
 Liheg nyomában a csorda.

 Túllihegi. Ahogy engem.
 Pátoszi húrokat peng’.
 Büszkén dagadó vitorla
 lesben áll hogy megtorolja,

 mit is? hogy fülsértőn riog?
 hogy nincs kin élvezkednie?
 Túlteng benne a vitriol.
 Nőt csak nő utál ennyire.

 Őrköd a vártán e büszke vitorla.
 Vajha lehetne még bajnoki torna!
 Hisztéria szele süvít.
 Száraz a torka.

 Bosszura hosszu a les.
 Megtöri a gól-eseményt; reccs.
 Lefújva a meccs.

 És most lecsap. Dühödt állat!
 Híg az állag, csepp a korty.
 Bosszura hosszu a szomj.

 Bosszuja messzire megy.
 Csordultig van vele. Nem
 bírja tovább: elered.

 Áspiskígyót cizellál.
 Fullánkjával vizel rám.
 Bosszura gyűlik a nedv.

 Mélyen behatol ahogy az őszbe a nyár.
 Illetéktelen helyeken tanyáz. Lóg a
 nyakamon, hol semmi keresnivalója.

 Nyelve tukmálja halálra magát.
 Körülhordja. Lasszóval fog –
 falkát toboroz ellenem.

 Ketyeg a gonosz vénasszony.
 Utolér, bárhova megyek.


Téli zárvány

Tél csupasz bokrán vízesés járja.
Nyugton esőz mígnem — ágakat ér.
Ott bevadul máris zuhatag lesz.
Merész húzással ível — lefelé.
Dermed eközben mind ami csöppje
összeáll hízik a jég s belefagy.
Pici ág. Nagy az udvartartása.
Sorra ereszti a jégcsapokat.
Csüggenek rajta ezrek neki nincs
akire (: cseppekben hull mereved-
ni megint belehúzva a csőbe).
Félszegen nyújtja felém két ágát.
Olvadoz már képzik benne a nedv.

Átejtettél mesterin

Ruhám dekoltált hasig.
Működni kezd a pasim.
Ám a tíztől beparáz.
Vesztegzár lesz ez a szám.
Újráz: hátha még bejut.
Vagy a zöme, zime-zum.
Kilövellsz mint üstökös.
Szállsz, hűlt helyed füstölög.
Lám, hogy kerestem pedig
a keményet, versben is.

Promenád

A húsok piacán
túl nagy a forgalom.
Nem lettem bűnöző,
mert rossz alvó vagyok.

Próbálkoztam volna,
visszaküldtek sokszor.
Most épp kapnak rajtam:
a trend gyorsan fordul.

Szövegben idegen
- se kutya se kölyök -
helyet nem foglalok
- nincs fölöttes közös -.

Idegenben szöveg
- megtűr e kavalkád -
vendég titkon követ,
- nálam - tilosban jár.

Keresztül, a testemen át
- lehetnék akár agyhalott -
gázol rajtam s én promenád
- a többi csak sétagalopp -.

Működési tere
- épp ki vagyok nyúlva -
működése maga
- amennyi e hulla -.

Léte nem boldogit, ám
nyomaszt a hiány.
Az unalom fölött időz.
Díszvendég jő. El a dizőz.

Nem sörözünk

Komolyan, figyelmesen nézett rám.
Pillantásával vett körbe. Egymás
közt ez egy pillantás jött és ment át.

Baleset, közlési zárlat,
e közlési viharzásban
két, teljesen föloldódó

tekintet, kettős fényszóró
egymás fele
nyíló fele,

s elsötétül - lám - a tere.
Fogy a bizalom oka
foka.

(Lódul egy szakmai szerv,
s pattan egy emberi húr.)
„Nem sörözünk." - Kértelek?

Csillogó kacat!
Rajtad lépdelek:
lerántva a kirakat.

A rakat üvegszilánk
új maszkért kiált.
Döbbenet. Számon lakat.

Fogy a bizalom tere.
Nincs tere-
fere.

Hoppá van. A szemszégyent
állom: újra megtéveszt.
Néz keresztül: meg ne lásson.

Hídként - át - a pillantáson.
Feszül az ív, tart a szemszög.
El nem választ, össze nem köt.


Vörös hajszál, virtuális hárem

Vörös hajszálamat
 - írmagja se! - laza
mozdulattal félre

mit lökte?! söpörte!
gyógyfüveket vittem pedig
hogy a felesége szőke

isten bizony föl se
merült - bukta.
Hittem, beteg, csak hazudta.

Szégyenszemközt kullogok.
Háremekben első hölgy
 - várni hölgysorom -

elsöpröm mind; háremet
 - férjsoron én jár-kelek -
hajammal én fűz-fonok.

Chippendale

Állj! Lassan a testtel! Attól - lesz a show: show.
Ha úgy csinálom, az összkép hosszú, forró.
 Fejem is van: hogy el ne veszítsem.
 Hogy rutinból feszítsek,
 gyakorlom. Ez show.
 Én meg a fő attrakció.
 Egy-egy öltánc még belefér; élvezem.
 Ahogy ez a sok kis bestia gyilkolja egymást!
 És miattam ennyire féltékenyek!
 Műsor közben mindig kiszúrok egy jó csajt.
 Kezezés nincs. Szem tapiz.
 Óhaj letud. (Mód rapid.)
 Fontos, hogy akivel kezdek,
 passzoljon az összképemhez.
 S attrakcióm hosszú, forró.

Behálózom Kékhalált

„Én csíplek. De ne csípj vissza.
Fullánkod halálos lehet."
Rám vet egy futó pillantást.

Belém szúrja. Bekebelez.
Fölnéz. Csodál. Kicsit tartok tőle.
Válaszom legyen egyszavas.

Hogy a szemét rajtam tartja folyton:
— potyog sok kis szájbergyerek —
türelem fogy, háló szakad.

Falja a rés, fogy a perem,
beszívja a saját verem.
Még nem tudni, hogy a végső

szakadék-e, vagy egy szélső
rés a hálón: szűk átjáró
— régi asszonyok közötti —

majd mindazt, mit beszippantott
a net, egycsapásra törli.
Kékhalállal menetközben

épp amikor bumm! kizökken
résein által az egész.
A helyemben volnék-e még

törölt légyott nyomán
— ott, a régi asszonyok közt —
átléptem lesz hagyomány.

Az Operabált megnyitom

Mennyi nő!
Hány lejárt idő.
Hány bérelt báj, szerteszét.

Még mielőtt – a hajcihő –
áll a bál: révbe ér.
Lendülne ki. Törne át

 – a holtponton – révbe ér: összezár.
Hány férfi!
Mennyi esély, mi

ketyeg; időzített vágy.
Korbács rostál: ki mit kóstál.
Mennyi bérelt báj.

Vágyak fókusza! Megannyi
frusztrált pillantást vonz oda.
Álmaim szőke szponzora.

Hídként – át – a pillantáson.
Lehet barna is, csak – lásson.
(Álmaim szőke szponzora.)

Én is vagyok! Furcsa pár.
Vezényszóra lép.
Báli cipőm sokat ér.

Báli cipőm lestrapál,
vezényszóra lép.
Megtorpan, vissza-

hőkölök:
fizetős a hely.
Hogyan járjak el.

Mostanában nem öltem meg senkit.
Volna okom?
Az Operabált megnyitom.

Megrontott fűző panasza

Hány, de hány nőt gyötörtem én,
istenem, de hányat! És milyen jól
deformálok testeket. Hálából

közszemlére tesz mind, bennem pózol,
pedig én irtózom a nyilvánosságtól,
amiért ők (hogy épp engem! és ilyen félvállról)

a kegyeimben keresnek.
Azt akarják (szado-mazo)
adjam oda magam, vétlen.

Aki megkap, a látásnak
- kínálkozhat - férfiszemnek.
Hajtanak rám, aláásnak:

magukévá egyként tesznek.
Bennem vannak.
Becsusszannak, észrevétlen.

E pervertált nőktől, tömve
(most fordul a szado-mazo)
vélhetném: akár börtönbe'.

Pedig éppen kalodámban
edződött e délceg dámvad
kiket mind én renováltam.

Nyitottak, de egyformán
akárkire, nem pont rám.
Akkor mégis miért rajtam

- a szándék nem kölcsönös -
mennek végig: kéz-közön.
Hogy éppen engem szúrnak ki,

mikor annyi - nő, mint a nyű -
van szíves magát oda'dni.
Klisékbe tömörülnek.

Rajtam nem fog a közhely.
Hozzám kulcsot nem talál.
Mind békén hagyhatna már. De nem.

Forgok köztük, kénytelen.
Különbözöm és ütközöm
mindig, akihez nincs közöm.

Ez a hála! Halálra gyötörnek.
És mindez egy férfi miatt.
Kár szépítenem őket.

Csupa és csak test

Térből metszett tért határol.
Kisebb egységekben tárol.
Egyszerre külön és együtt.

Mi kint, ugyanaz mint bennük.
Kongás tölti be a teret.
Ürességét visszhangozza

a nagy űr, e kies terep,
- csupa és csak test tagolja -
üresjáratban vakmenet.

Bár a szerelésük nomád
- vándorol rajtuk a küllem -
viszonyában mind endogám

- párcsere csak adott körben -
járatják maguk egymáson
kerengve - önmagukon át –

szálon, mely maga alá von
- füzérben önjáró monád -.
Partner? Dervistánc láncszeme?

Körön belüli párcsere.
(Csupa vakmenet színtere.)
Bárkin a sor: nekiesnek.

Ám hiába, e kiesnek
számító térben a semmi-
re zárul, semmije tárul

- kínálkozik fel szememnek -.
Mi az ami tudja bennem
hogy ez az én, aki itt most

két fal közt végtelen pingpong (játszma?
végtelenített vaklárma?)
kongok; tényleg én vagyok e testnek

összefércelt alak?
(Légüres tér. Légből
kapott diribdarab.)

Próbálom: mely részben enyém?
Keresgélem: mely féltekén?
Nem szól. Sunyítva félrelép.

Miközben nagyokat kussol,
hol várja ki - milyen jusson,
hogy létéhez hozzájusson?

Potenciálisan szunnyad.
Potenciális viszonyban.
Megkoccan; a tudatomnak.

- Koccanó falak körkörös
hangok, elszabott öltönyök -
elnyel e szemcsés forgatag.

Kongok: immár ledőlt oszlop.
Most nem más ürességétől.
Most a magamévá foszlom.

Osztom-e, hogyha mégsem osztozom
- benne - bizonytalanban otthonos.
Provokálom: ez most tuti?

(Felfújt hólyag, kifújt lufi.)
Testem során - szúrópróba -
kultusztest vagy kidőlt pózna

türemkedem tagolni ez
üres teret. Aprózódva,
minden határtól szabadon

röppennek lepke-alakok, szerte.
Csupa illó, egykor anyag-
talan, különleges szemcse.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése