2013. március 16., szombat

Rist Lilla: Fabó Kinga, a boszorkányköltő



Ha egy szőke, kék szemű
nőt elforgatnak
kilencven fokkal, az lesz ő.
Nem erre a világra való.
Zöld szemű és vörös.
Boszorkányköltő.
Az üstjében szavakat
kavar. Lassan. Megfontoltan.
Hosszan mélázva, vívódva.
Illeszt, átrendez, fölcserél
megint. Hogy a hatás
tökéletes legyen.


 „A kor ellenében élek és írok"
A versek, amelyek az új kötetemben megjelentek, egyáltalán nem modernek. A régiekhez fordultam. Arany Jánoshoz, Berzsenyi Dánielhez. A saját formámat igyekeztem megtalálni, saját központozás rendszert használok, eltérek a standard helyesírási központozási rendszertől, mert számomra a vers zeneisége, hangzása nagyon fontos, öt évig dolgoztam ezen a köteten Minden szónak, vesszőnek, és maguknak a verseknek is évekig kerestem a helyét. Mindezt abban a tudatban tettem, hogy ezek a versek soha nem fognak megjelenni. Inkább csak magamnak írtam. Ezért teljesen elszakadhattam a közegtől, amelyben élek, és annak minden kimondott vagy kimondatlan elvárásától. A kor ellenében élek és írok. Ha elszakadtam a kortól, amelyben élek, mit mondhatnak ezek a versek a kívülállóknak? Éppen azt utálhatják meg talán a kötetemben, amit nem szeretnek ebben a korban. Ha a költészet napjáról beszélünk, akkor beszéljünk kicsit József Attiláról, akit a hivatalos iroda lom iránymutató körei nem kedvelnek mostanában. Hozzám ugyanakkor nagyon közel ált, a legtöbb versét kívülről tudom. József Attila azt testesíti meg, ami ma nem kell. Kis formák. kis formátumok, kismesterek, súlytalan emberek semmilyenkedései - ezek a figurák, személyiségek, cselekvések, helyzetek szerepelnek ma a versekben. Az élet és maga a költészet is lényegtelen, hétköznapi történésekről szól. Ez a kor uniformizál. Elutasítja a másságot, a súlyokat, a mélységeket. József Attila az költő, aki körülményeiben is megtestesíti azt ami ma korszerűtlen, hiszen szegény volt, beteg és sikertelen. Verseiben túlhangsúlyozott a személyiség, túlméretezett az egó. A köteted címe - "Fojtott intenzitással fojtottan" egyátalán nem idézi azt, hogy követnéd a személyességnek ezt a hagyományát. Valóban, ez a kötet a zárkózottság, a visszafogottság. a rejtekezés jegyében készült. A versek is ilyenek, és én magam is ilyen vagyok. Nekem a vers nem napló vagy önéletrajz. Az a fontos, hogy az ember képes legyen beleélni magát tőle idegen helyzetekbe is. Én magam is szerep vagyok magam számára. Ha ént mondok, az nem én vagyok, hanem egy fiktív én. Szívesen játszom a szavakkal, és szívesen játszom szerepeket is. Most például a hattyúkról és a macskákról szeretnék írni.
Ebben a korban mi a dolga a költőnek?
Nem panaszként, hanem tényként mondom, mert teljesen természetes, hogy egy kezdődő kapitalizmus időszakában költőkre van a legkevésbé szükség.
Milyen perspektívája lehet ilyenkor a költőnek, ha ráadásul még nő is?
Rossz, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül. Egy férfiköltő férfi mivoltára soha nem kérdeznek rá. Annyit mondhatok erre, hogy mindenképpen más, hiszen faliokrata társadalomban élünk. A nő még mindig szexgép vagy háztartási robotgép, és csak a legrikább esetben szellemi partner. Hogy boszorkánynak neveztél, tetszett, túl sok a tündér.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése